Tulajdoni lap

Tulajdoni lap

Az ingatlan nyílvántartás településenként tartalmazza az egész ország összes ingatlanának fontos adatait, vagyis Magyarország minden négyzetmétere fel van térképezve és a földhivatalokban információt kaphatunk róla.

Mi az értelme?

Az ingatlan-nyílvántartás legfontosabb tulajdonsága, hogy közhiteles. Ez azt jelenti, hogy az ingatlanhoz kapcsolódóan oda bejegyzett adatok és tények fennállását hitelesen tanusítja, senki sem hivatkozhat sikeresen arra, hogy azok fennállásáról nem tudott; valamint védelmezni kell, hogy az oda bejegyzett jogosultat illeti meg az adott jog. Vagyis ha mi vagyunk feltüntetve tulajdonosként egy lakás tulajdoni lapján, annak kell bizonyítani igazát, aki ezt cáfolja.

Hogyan értelmezzük a tulajdoni lapot?

A tulajdoni lapnak 3 része van.

Az első részből megtudhatjuk az ingatlan adatait: a település nevét, az ingatlan címét, a helyrajzi számot, a terület nagyságát. Mi az épület rendeltetése, vagyis a ház pl. gazdasági épület, társasház, szövetkezeti ház, stb. Ebben a részben találhatunk utalást arra a velünk szomszédos telekre, ingatlanra is, amelyen bennünket szolgalmi jog illet meg.

A második részből kiderül, hogy ki az ingatlan tulajdonosa, esetleg ő kiskorú-e vagy gondnokság alatt áll-e.

A harmadik részből szerzünk információt, hogy vajon terheli-e haszonélvezet, földhasználati jog, telki szolgalmi jog ingatlanunkat. Van-e rajta elő vagy visszavásárlási jog, védelmi jog. Meggyőződhetünk arról is, van-e az ingatlanon jelzálogjog vagy végrehajtási jog. Ebből a részből láthatjuk, folyik-e felszámolási eljárás vagy végelszámolás a jogosult ellen, esetleg az ingatlan telekalakítási, építési tilalom vagy építésügyi korlátozás alá esik-e. Megtudhatjuk van-e rajta elidegenítési vagy terhelési tilalom, zár alá vétel, vagy mondjuk a tulajdonjog-fenntartással történő eladásnak ténye bejegyzésre került-e.

A tulajdoni lapot bárki korlátozás nélkül megtekintheti, kikérheti.

Mikor van szükségünk a tulajdoni lapra?

Legfontosabb területe természetesen az ingatlan adásvétel. Jelentős károktól óvhat bennünket elővigyázatosságunk, tájékozottságunk a megvásárolni kívánt ingatlan adatait illetően.

Ezenkívül megemlíthetjük a jelzáloghiteleket, amikor a hitel fedezetét az ingatlanunk, annak értéke biztosítja.

A gazdasági társaságok székhelye, telephelye is mindig ingatlan, ami nem jelent mást, minthogy a társaság bejegyzésekor és ezen helyszíneket érintő változás bejegyzésekor, be kell nyújtanunk a cégbírósághoz az ingatlan tulajdoni lapjának hiteles másolatát is.

Bízom benne, hogy a fenti adatok segítenek abban, hogy egy-egy ingatlan vásárlásakor, vagy eladásakor az ingatlan tulajdoni lapja már-már "barátságosan mosolyogjon" minden vevőjelöltre, tulajdonosra, mert a rajta szereplő adathalmaz többé nem idegen, nem ismeretlen.

Tisztelettel:

Tóth Tamás

Jászsági Ingatlan Centrum

    5100 Jászberény, Lehel Vezér tér 19.
    +36 57 403-785
    info@jaszsagingatlan.hu

Are you selling a property or looking for one?
Enter your details and we'll help!

The privacy policy read and accepted.
Send Message